Piknik a mátyásföldi reptéren
Május 26.-án, szombaton ismét pikniket rendeztünk, ezúttal a mátyásföldi reptéren. Most Szilágyi László, az LMP parlamenti képviselője volt a meghívott vendégünk.
Voltak akik a környékről, de voltak olyanok is akik messzebbről jöttek, hogy beszélgessenek velünk a reptérről és azzal kapcsolatos elképzeléseinkről, de szóba került a reptérrel tőszomszédos Emlékkő utcai volt temető ügye is. Szerencsére a repteret hivatalosan még nem akarják eladni, egyenlőre, de a volt temetőt már hirdeti az önkormányzat, mint építési telkeket. Ezzel nem csak egy újabb zöldfelületet veszít majd el az önkormányzat jóvoltából a kerület, de közelebb kerül az urbanizáció a reptérhez is, könnyebb lesz arra hivatkozni majd, hogy “de hiszen teljesen körbe van építve…”
Minden esetre a szándékunk továbbra is megvédeni a repteret olyannak, mint amilyen most, egybefüggő zöldterületnek, mely menedéket ad védett növények, rovaroknak és állatoknak, pihenési és kikapcsolódási lehetőséget nyújtva a kerület és a főváros lakóinak egyaránt. Ennek érdekében a közeljövőben komoly lépéseket teszünk majd. Reméljük a kerület fideszes többségű vezetése is támogat majd ebben, mint ahogy támogatásukról biztosítottak a megjelent környékbeli lakók is.
ifj. Mizsei László
Képek az eseményről:


























